Reumatológus szakorvos
                        +36 1 201-6948

Szakterületeim:

A kéz, az ujjak és a csukló reumás problémái

A kézről

imageCsak a kéz mozgásszervi betegségei kitesznek egy kötetet, ugyanis – ahogy Krúdy Gyula mondja – a kéz maga az ember.

Kezünk minden „porcikájának” (milyen jó magyar szó!) megvan a maga funkciója, bármelyik kiesik, vagy használata fájdalmas és korlátozott, meg tudja keseríteni életünket.

Az érdekesség kedvéért 3 dolgot emelnék ki:

A süket-néma a kezével beszél

A vak a kezével lát

Az embert – többek között – az különbözteti meg az állattól, hogy hüvelykujjával fog.
Ennek gyakori következménye idősebb korban, hogy az első alap ízületben, a nyeregízületben a túlterhelés következtében (és egyéb tényezők miatt) porckopás, artrózis alakul ki.


Az artrózis


image Hasonló folyamat a főleg nőknél, a menopauza körül/után jelentkező, időnként fájdalmas kisízületi elváltozásokkal járó állapot, az artrózis. Az artrózis az ízületi porc lassú pusztulása, időszakos gyulladásokkal, melynek során az ízület deformálódik, a mozgások beszűkülnek.
Leggyakrabban az utolsó ujjperceken kétoldalt fájdalmas dudorok jelennek meg 2-3 vagy több ujjon. Előfordul a középső ízületeken is, tovább nehezítve a kéz használatát. Nagyon jellegzetes kép, már több, mint 200 éve pontosan leírta egy híres angol orvos, ezért nevezik Heberden arthrosisnak.


A reumatoid artritisz


image Nem tévesztendő össze a sokízületi gyulladással (reumatoid artritisz), ami sokkal ritkább. Magyarországon mintegy 80-100000 embert érint. Bármilyen életkorban jelentkezhet, de leginkább a fiatal nőket támadja meg.
A folyamat lényege az autoimmun gyulladás. Ez azt jelenti, hogy valamilyen ágens hatására (ez még nem tisztázott) az immunrendszer saját sejtjei ellen termel ellenanyagot, ami folyamatos gyulladással jár. Ez az „önpusztító” gyulladás az ízületekben zajlik, és nagyon jellemző, hogy a kéz kisízületei szimmetrikusan megduzzadnak és fájdalmasak. Mindig hajnalban, reggel a legrosszabb, és délutánra válik könnyebbé.

Minél korábban állapítják meg a diagnózist és kezdik el a megfelelő kezelést, annál nagyobb a lehetősége annak, hogy az ízület nem pusztul el. Ma már olyan gyógyszerek vannak, melyek le tudják állítani a gyulladásos folyamatot, tehát itt „ízületmentő” és a további életminőségre kihat a gyors diagnózis és agresszív kezelés (video).


A kéztőalagút-szindróma


image A kéztőalagút-szindróma, vagy alagút-szindróma a leggyakoribb becsípődéses neuropathia. A tüneteket a nervus medianus, a kéz egyik legfontosabb érző és mozgató idegének becsípődése okozza. Tünetei lehetnek a kéz és az ujjak csibbadása, érzéketlensége, tűszúrás-szerő fájdalma. Először csak éjszka jelentkeznek, majd az ismétlődő fizikai aktivitás hatására egyre gyakrabban.
Bár a sebészeti dekopmpresszió az abszolút kezelése a problémának, korai stádiumban reumatológiai terápiával (szteroid injekció) sikeresen tünetmentessé válhatnak a betegek (video).

Top